Fókuszban: Majoros Zita

– Emlékszel arra, mi volt az az első betű, amit kisgyerekként le tudtál írni?
– Nagyon korán elkezdtem írni tanulni, és különböző betűkkel kiegészíteni a rajzaimat. Édesanyám szinte az összes ilyen gyerekkori firkálmányomat elrakta annak idején, és ezeket mostanában előszeretettel mutogatja, én pedig visszanézve őket, jókat derülök rajtuk. Alapvetően arra emlékszem, hogy a szimmetrikus betűket, például a T-t, az A-t vagy az M-et kislányként nagyon szerettem, igaz, akkor még nem a formájuk miatt, inkább a belőlük alkotott szavak jelentése okán. A MAMA szerbül is anyát, a TATA pedig apát jelent. A Z betűvel viszonylag sokáig gondjaim voltak, mert soha nem tudtam, honnan is kellene elindítani – éppen ezért a saját nevemet is viszonylag későn tanultam meg szépen leírni.

– Hány évesen tanultad meg az ABC-t?
Szerintem a teljes ABC-t nagyjából hatévesen, még óvodás koromban, és emlékszem, annyira örültem neki, vagyis magamnak, hogy már az összes betűt ismerem, hogy hétéves koromra meg is írtam első saját, illusztrált mesekönyvemet.
– Munkáid többségén visszatérő motívumok az ABC betűi. Mikor és miért szerettél így bele a betűkbe, mi fogott meg bennük?
– A betűk a Képzőművészeti Egyetemen lettek műalkotásaim visszatérő motívumai. Először csupán formailag izgattak, mostanra azonban már ritkán használom őket tartalom nélkül.

– Van kedvenc betűd?
– Egyértelműen az Ö és az Ü betű. Ezek ugyanis a szerbben nem, csak a magyar nyelvben léteznek, és ettől olyan különlegesek számomra. Itt, Magyarországon találkoztam velük először, így itt tanultam meg rendesen kimondani és leírni őket. Nagyon érdekes volt az amúgy is rengeteg magánhangzó ebben a nyelvben, de kétségtelen, hogy ez a két magánhangzó okozta nekem jó pár évig a legviccesebb pillanatokat.
– Terveztél már betűket is, vagy csupán használod őket?
– Nem terveztem még saját betűtípust, egyelőre nem érzem magam elég precíznek és képzettnek hozzá. De szeretnék, mindig is szerettem volna, csak lenne végre elég időm, a formabontó ötlet már évek óta megvan hozzá.
– A világ összes írásképe, írásjegye közül formavilágával melyik áll hozzád a legközelebb?
– Talán a latin. Bár cirillül is írok, olvasok, a latin az, ami a legközelebb áll hozzám. Mivel számomra a tartalom is fontos szerepet játszik, és a többi írás jelentését, így például a japánt, a hébert vagy az arabot egyáltalán nem ismerem, így a használatuk csupán dekorációs elem lenne.
– Ha bárhová bármit felírhatnál, amit nap mint nap mindenki látna, mit írnál, milyen betűkkel?
– Írott betűkkel azt írnám, hogy: csókolom. Egyszer készítettem is egy ilyen feliratú pólót, ez a mai napig az egyik kedvencem.

– Mi a véleményed a grafológiáról?
– Ha szimplán írok, és nem rajzolom vagy építem a betűket, valójában nagyon csúnyán, gyakorlatilag olvashatatlanul írok. Kíváncsi lennék rá, mit árulna el rólam az írásom, egyelőre nem volt szerencsém ilyen elemzést készíttetni.
– Mi az, amit akárhogyan is igyekszel, nem igazán tudsz szavakkal kifejezni?
– Amikor ideges vagyok, de olykor bizonyos frusztrációimat is meg kellene tanulnom hatékonyabban kifejezni. Ezeket általában magamba fojtom. Pedig ha már sikerül szavakba öntenem, és van, aki meg is hallgat, máris jobban érzem magam. Ez egyelőre nekem nehezen megy, de tanulok.
– Nagy betűfogyasztó hírében állsz, avagy szeretsz olvasni is?

– Szeretek olvasni, és viszonylag gyorsan is olvasok, három nyelven. Ennek ellenére mostanában sajnos nincs időm hosszabb időre kényelmesen leülni és csak úgy saját magam örömére olvasgatni. Két kicsi gyerekem van, ott a Printa Akadémia is, és jelenleg éppen doktorálok – ezek mellett valójában örülök, hogy egyáltalán még élek.

Vadas Judit cikkéből
Fotó: Printa