Bátorságpróba a kertvárosban

Egy ház építése és berendezése oly sok tényezőből tevődik össze, hogy szinte képtelenség mindet összeszámolni. A helyiségek elrendezése, a falak és kiegészítők színe, a burkolatok anyaga és minősége mind-mind döntéseket követel, amelyek sok esetben jókora megmérettetést jelentenek a tulajdonosoknak. Ilyenkor lakberendezési könyvek és magazinok tucatjával szerelkeznek fel, és mindegyikben találnak egy-egy figyelemreméltó megoldást, amit szívesen látnának viszont új otthonukban. Azonban az ötletek társítása nem is olyan egyszerű feladat, az eredmény sokszor nem felel meg a várakozásnak. Ilyenkor joggal kérdezhetjük: vajon mi a titka annak, hogy egy enteriőr egyedivé, stílusossá váljon. Talán a titok egyetlen szóban lakozik: bátorság.

Az 1930-as években épült egyszintes pesti villa remek alapanyagnak ígérkezett Ildikó bátorságpróbájához. Az átalakítás eredményeként a teljes alapterület közel egyharmadát az egy légtérben kialakított nappali, étkező és konyha teszi ki. Ildikónak pontos elképzelése volt a szín- és formavilágról, két határozott és karakteres stílust akart ötvözni: a régi házhoz illő rusztikus és a mai kor letisztult, minimalista stílusát. A vidékies hatás kedvéért a padlózatot egységesen rétegelt svédpadlóval burkolták, a nappali mennyezete pedig ragasztott gerendaborítást kapott és az összes faburkolatot diófa páccal kenték át. A falakat a kortárs trendeknek megfelelően egységesen szürkére festették, és az így készített nyers beton hatású felületre a nappaliban egy hatalmas kép került, amelyet Ildikó egy dekorfestővel készíttetett el. Emellett a meghatározó szürke, fekete és fehér tónusokat meleg és otthonos hangulatot árasztó narancs kiegészítőkkel tette izgalmasabbá, de nagy hangsúlyt helyezett a lámpák kiválasztására is. Mindegyik különleges design darab, olyannyira, hogy egyszerű kiegészítőkből hangsúlyos berendezési tárgyakká váltak.

  1024x768 Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}

Szöveg: D. Koronyi Ágnes

Fotó: Vikman András

Styling: Torma Beatrix

A teljes cikk az OTTHON magazin februári lapszámában olvasható.