hirdetés
hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés
hirdetés

Svéd acéllal a viharkárok ellen

Szinte már nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk tetőket megbontó, fákat kicsavaró, jelentős anyagi károkat okozó viharokról. Sajnos úgy tűnik, hogy hozzá kell szoknunk a megváltozott körülményekhez, az viszont mindenképpen hasznos, ha védekezünk ellene.

A Lindab magyar leányvállalata az utóbbi hetek természeti csapásaira reagálva, a viharkárokat elszenvedettek megsegítésére országos programot indított el: cserepeslemezeikre ötven százalékos, az ereszcsatorna rendszerükre húsz százalékos kedvezményt adnak. Ezeket az árengedményeket ugyanakkor nemcsak a viharkárosultak vehetik igénybe, így az akció egyben a gazdaság élénkítését is szolgálja.



- A most elindított katasztrófa-kezelési programmal szeretnénk támogatni a bajba jutott károsultakat – mondja Alyyan Nabeel ügyvezető igazgató. - Egy rádió kampányba is belekezdünk, hogy minden érdekelt értesülhessen az akciónkról. Az is közrejátszott a június 18-án meghozott döntésünkben, hogy olyan megoldást tudunk kínálni a tetőkárokat elszenvedetteknek – és természetesen a többi építtetőnek, felújítónak is -, amely garantáltan viharálló, ha ezt választják, a jövőben nem kell hasonló problémáktól tartaniuk. A tetőfedéseink a mostani viharokban is bizonyítottak, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például az érintett területeken a legtöbb tető sérüléseket szenvedett vagy tönkrement, csak a Lindab tetőfedések állták ki a próbát. Másrészt az építőipar jelenlegi recessziója is arra ösztönzött minket, hogy lépjünk, és a svéd példához hasonlóan tegyünk valamit a gazdasági helyzet javítására.
Svédországban 2009. január 1-től bevezette a kormány, hogy aki házat vagy tetőt újít fel, illetve bővíti a házát, az összes költségeinek az ötven százalékát két éven belül leírhatja a személyi jövedelemadó alapjából. A svéd kormány döntésének köszönhetően nem bontakozott ki építőipari recesszió a világválság miatt, hanem ellenkezőleg: a kormány ezzel a lépéssel lendületet adott a saját építőiparának, gazdaságának. Mi itt, Magyarországon – gyártóként – természetesen csak a rendelkezésünkre álló saját eszközeinkkel tudunk az építőipari válság ellen küzdeni, de amit tudunk, azt megtesszük az ágazat helyzetének javítása érdekében, a kivitelezési projektek és a munkahelyek védelmében. Bízunk benne, hogy enyhíthetünk a jelenlegi nehéz helyzeten.

Miért jó a cserepeslemez?



Lindab tetőfedés titka az anyagban és rögzítés technikájában rejlik. A cserepeslemezeinknek csak a külső megjelenésükben van köze a cseréphez, valójában svéd tűzihorganyzott acél alapanyagból készülnek, erre kerül – egy passzíváló és egy primer réteg közbeiktatásával – a színt adó poliészter bevonat. Az alsó oldaluk pedig speciálisan megerősített lakkal van bevonva. A rögzítés is komoly szerepet játszik, a csavarokat és egyéb rögzítőelemeket a Lindab maga gyártja, szintén tűzihorganyzott acélból. Mindig rendszerelvűen gondolkodunk, a rögzítés nálunk sohasem lehet rögtönzésszerű, hanem az egész jól átgondolt rendszernek a része, így mindig kellően erős és ellenálló kapcsolatot biztosít. Van még egy fontos tényező, ez pedig a cserepeslemezek mérete. Mivel egy lemez nagysága a sokszorosa a szokásos cserépméretnek, lényegesen kevesebb az olyan hely, ahol a szél egyáltalán a fedés alá kaphatna. A rendszerelvűséghez természetesen az is hozzátartozik, hogy minden kiegészítő elem megtalálható a termékválasztékunkban. Többféle cserepeslemezt gyártunk, nemrégiben két új típust is bevezettünk, így mostanra minden funkcionális, esztétikai és gazdaságossági igénynek meg tudunk felelni.

Ne feledkezzünk meg az ereszről sem!



Az ereszcsatorna rendszerünk ugyancsak tűzihorganyzott acélból készül. A Lindab története ötven évvel ezelőtt egy dél-svédországi kisvárosban éppen azzal kezdődött, hogy az ereszcsatornák területére ezt az akkor ezen a téren újnak számító anyagot bevezette. Ez idő alatt a cég palettáján szereplő termékek köre megsokszorozódott, a Lindab gyárt trapézlemezeket, szendvicspaneleket, falkazettákat, falváz- és födémrendszereket, síklemez fedéseket is, de ezek között a tűzihorganyzott acél alapanyag, mint összekötő kapocs megmaradt. Az ereszcsatornák területén is komplett rendszereink vannak, minden olyan elem és kiegészítő szerelvény, amire szükség lehet, rendelkezésre áll.



hirdetés
Legnépszerűbb témák
Hírek
Megjelent az OTTHON magazin májusi száma
Talán a hirtelen betoppanó nyárias idő és a hónap ünnepei – a gyereknap és az anyák napja – vezéreltek minket abban, hogy májusi lapszámunk igazán ...

Dekor
Színes falak, vidám otthonok
Ha szeretnéd otthonodat vidámabbá tenni, nem kell minden helyiséget átfestened. Olykor már egy-egy kisebb falszakasz színének megváltoztatása is ...

Inspiráló helyiségek
Teremtett csoda: egy varázslatos debreceni kert
Húsz éve, laikusként döntötte el Anikó, hogy az egyszerű udvarból nagybetűs kertet varázsol. Kitartása, kíváncsisága és növényszeretete sokszínű ...

hirdetés


EZT IS Ajánljuk
Praktikus ötletek
Lindab tetővel vagy tetőfelújítással biztonságban
A Lindab tetők és kiegészítői gazdaságosan gondoskodnak a ház és a lakók tökéletes védelméről.

Praktikus ötletek
3 tipp, amire figyeljünk a tetőfelújításnál
Bizonyára sokan emlékeznek, a viccre, amikor a hajó kapitánya a következő párbeszédet folytatja a gépházzal: „Mennyi?” „Harminc!”- érkezik a válasz. ...

Praktikus ötletek
Régi palatetők felújítása? Van megoldás
A régi héjalás eltávolítása nélkül készül az a korszerű, esztétikus szerkezet, mely megoldást jelenthet a régi palatetők ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2024 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek