Most, hogy beköszöntött az ősz, egyre többen gondolkoznak el azon, milyen trendek ütötték fel a fejüket idén a lakberendezésben, és vajon melyek azok, amik még jövőre, 2025-ben is velünk lesznek. Különösen igaz ez a színekre, színpárokra, hiszen a színek hatalmas szerepet játszanak abban, milyen hangulat lesz az uralkodó otthonunkban. A Homes & Gardens nevű amerikai lakberendezési magazin színtrend-szakértője, Emily Moorman ezért arra vállalkozott, összegyűjti azokat a népszerű színeket, amiket a következő évben is biztosan imádni fogunk!
„Év elején érkezett a trend, ami megmutatta, akár kis helyiségeket is érdemes sötét, földes árnyalatokkal kifesteni, mert ezzel izgalmas és drámai hatás érhető el. Furcsa lenne, ha ez a trend jövőre eltűnne!” – írta.
„2024 egyik legérdekesebb TikTok-trendje az -unexpected red theroy-, aminek az a lényege, hogy egy olyan szobában helyezel el valamilyen kisebb vagy akár egészen nagy piros színű kiegészítőt, amibe látszólag egyáltalán nem illik. Emiatt gondolom, hogy 2025-ben még több piros érkezik majd!” – elemezte Emily.
„Egy másik színtrend, amit sokat láttam idén, az a finom kékek és zöldek párosítása, amit sokszor a hagyományos semleges színpaletták helyett használtak. Úgy hiszem, ez még velünk marad!” – írta.
„A semleges színek közül idén a melegebb árnyalatok számítanak trendinek, már év elején leváltották a hidegebbeket. Úgy vettem észre, 2024-ben nagyon sok lakberendező használta őket különféle projektekben, szóval szerintem ez a trend még nem megy sehova!” – fejtegette Emily.
„Bár ez nem egy konkrét színtrend, nem tudom kihagyni a felsorolásból a színnel áztatást, mint trendet. Ez azt jelenti, hogy a kiválasztott szín nem csupán a helyiség falain jelenik meg, hanem a plafonon, a dekoron, a beépített szekrényeken is. Nagyon várom, hogyan fogják a lakberendezők 2025-ben használni ezt a trendet, mert ez az egyik kedvencem!” – írta.
2024. szeptember 18. 15:23
Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.
otthon.hu © 2025 – minden jog fenntartva
Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás Játékszabályzat