hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Ezt az otthont választották az év házának

Ezt az otthont választották az év házának

Átadták az év háza díjakat. Családi ház kategóriában a fődíjas egy hűvösvölgyi otthon lett.

Jakabfi-Kovács Boglárka és Gyürki-Kiss Pál hűvösvölgyi lakóháza kapta a fődíjat családi ház kategóriában, a középületek között pedig a Budai Vigadó felújításáért Nagy Csaba és csapata vehette át a legjobbnak járó elismerést – számolt be róla az MTI.

A két fődíj mellett hét különdíj és kategóriánként egy-egy közönségdíj is gazdára talált, az idei év újdonsága volt ugyanis, hogy a szervezők megkérdezték a közönség véleményét is.

Idén húsz középület és 33 családi ház került az Év háza pályázat szakemberekből álló zsűrijének asztalára. A pályázatot a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), a Magyar Építész Kamara (MÉK), a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) szakmai védnökségével írták ki, meghirdetését az építőipar legnagyobb gyártóinak együttműködése tette lehetővé.

A családi ház kategóriában fődíjas hűvösvölgyi otthon "frappáns telepítése, az utca felől már-már rejtőzködő zártsága, ugyanakkor a belső terek feltárulása, izgalmas átlátásai, külső és belső térkapcsolatai mind a mai világunkból egyre nehezebben fellelhető józanságra, mértékletes és jóízlésű viselkedésre vallanak. A ház nyugodtságot áraszt - az otthon nyugodtságát" - méltatta Jakabfi-Kovács Boglárka és Gyürki-Kiss Pál épületét Marián Balázs Ybl-díjas építész, a zsűri tagja.

Középület kategóriában az idei legjobb a Budai Vigadó felújítási munkáinak tervezéséért az Archikon csapata lett (tervezők: Nagy Csaba, Pólus Károly, Benedek Botond, T. Major Krisztina, Botos András, Chvalla Diána, Long Yining, Mészáros Eszter).

Borítókép: Facebook/Év háza verseny

2020. szeptember 23. 6:10



hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legnépszerűbb témák
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Hírek
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Harmincegy elhivatott szakember munkáját ismerték el a Kuckóhősök Díjátadón. Az esemény célja, hogy reflektorfénybe állítsa azokat, akik nap mint nap ...

Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
Kert, növény
Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
A jó idő beköszöntével a kültéri terek újra az otthoni élet középpontjába kerülnek.


hirdetés


EZT IS Ajánljuk
Fenntarthatósági különdíjat kapott a Felelős Gasztrohős
Hírek
Fenntarthatósági különdíjat kapott a Felelős Gasztrohős
Kihirdették az idei Highlights of Hungary díjazottjait. 2021-ben a KPMG Fenntarthatósági Különdíját a ’Felelős Gasztrohős - RAKUN dobozközösség’ ...

Nemzetközi díjat nyert a magyar építésziroda
Hírek
Nemzetközi díjat nyert a magyar építésziroda
BigSEE Architecture 2023 nemzetközi építészeti díjat kapott a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) négy projektje is Szlovéniában.

Elnyerte az építőipar európai Oscar-díját a budapesti lakópark
Hírek
Elnyerte az építőipar európai Oscar-díját a budapesti lakópark
A budapesti, prémium minősítésű Metrodom River lakópark díjat nyert az ingatlanszakma egyik legrangosabb idei versenyén, a European Property ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek