hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Ekkor kezdődhet meg újra az ingatlanárak emelkedése

Ekkor kezdődhet meg újra az ingatlanárak emelkedése

Bizonyos szegmensekben még árcsökkenés várható az elkövetkező hónapokban az ingatlanpiacon, de nyártól egy szép lassú emelkedésnek lehetünk majd szemtanúi. 

Nyolc hónapja tart az ingatlanpiac visszaesése és tavasszal is folytatódhat a trend. Februárban még mindig sok olyan lakás válhat eladóvá, amelynek a megnövekedett rezsi miatt kirívóan nagy a fenntartási költsége, ezeket áron alul, jelentős alkuval tudják majd megvásárolni az érdeklődők. A kínálat bővülése mellett viszont a kereslet továbbra is alacsony maradhat.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, nyártól az előrejelzések szerint már egy lassú emelkedés indulhat el a piacon. Ugyanakkor a koronavírus-járvány kirobbanását követő hónapokkal ellentétben nem látszik majd nagy ugrás a grafikonokon.

„A vevők száma nem ugrik akkorát majd júniusban sem, hogy az rögtön ellensúlyozni a tavaly nyáron történt hatalmas beszakadást. Évekig tarthat ezúttal, hogy folyamatos, de lassú emelkedés mellett visszaálljunk egy normál kereskedelmi állapotra. Viszont már látjuk az alagút végét, a kereslet nagyjából elérte a meder alját, innen pedig csak felfelé visz az út” – mutatott rá.

real-estate-gc36abe837_1280.jpg

Az olcsóbb hitelek is növelhetik a keresletet

A szakember elmondta, kényszervásárlások jelenleg is vannak, és ahogy a bizonytalansági tényezők megszűnnek, a befektetők is vissza fognak térni a piacra.

Gadanecz Zoltán felhívta arra is a figyelmet, hogy a vállalkozásoknak már nem éri meg bérelt telephelyen dolgozni, ezért inkább most, előre költenek el több pénzt egy ingatlan beruházásnál, hogy aztán később tudjanak a rezsin spórolni. Tapasztalatai szerint egyre több vállalat gondolkodik ilyen irányban.

A lakossági hitelezéssel kapcsolatban arról beszélt, a bankok 8 százalék körüli kamaton kínálnak most hiteleket, ami még mindig nem drága. Az emberek az elmúlt évek 3-4 százalékos kamatai miatt riadnak meg ettől inkább, de mivel januárban már a hitelkamatok elindultak lefelé, vélhetően ez is felhajtóerő lehet majd az ingatlanpiacon.

Kérdésre válaszolva elmondta, a környező országokhoz képest még mindig olcsó az ingatlan Magyarországon, európai viszonylatban vizsgálva Budapesten is korrektek az árak.

„2005-2006-ban Magyarország nagyon erős vásárlási célpontja volt a külföldieknek, de ez most nem mondható el. Ez a trend viszont hamarosan újra fordulhat, hiszen hazánk fővárosa biztonságos, nem kell cunamitól, földrengéstől tartani, így kívánatos hely lehet a határon túli befektetők számára is. És ha ők megjelennek újra nagyobb számban a piacon, azzal az árak növekedése is elindulhat felfelé.”

Fotó: Pixabay

2023. március 14. 11:10



hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legnépszerűbb témák
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Hírek
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Harmincegy elhivatott szakember munkáját ismerték el a Kuckóhősök Díjátadón. Az esemény célja, hogy reflektorfénybe állítsa azokat, akik nap mint nap ...

Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
Kert, növény
Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
A jó idő beköszöntével a kültéri terek újra az otthoni élet középpontjába kerülnek.


hirdetés


EZT IS Ajánljuk
Elegáns és modern otthon Santiago de Chilében
Stílusos otthonok
Elegáns és modern otthon Santiago de Chilében
Modern kiegésztők és klasszikus műalkotások is jól megférnek egymás mellett ebben az elegáns, újragondolt chilei otthonban. Az enteriőrnél talán csak ...

Megduplázódott a fővárosi első lakást vásárlók aránya
Hírek
Megduplázódott a fővárosi első lakást vásárlók aránya
Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai alapján. Zömében (29%) a fővárosi ...

Energiazabáló házak: ezt tehetjük, ha nem győzzük a fenntartási költségeket
Megoldjuk
Energiazabáló házak: ezt tehetjük, ha nem győzzük a fenntartási költségeket
Az energiaárak drágulása már ez első, emelt díjat tartalmazó számlák kiállítása előtt rányomta bélyegét a 2022-es év második felének ingatlanpiaci ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek