Az építész hallgatók által tervezett többfunkciós, flexibilis, inspiráló építmény a többdimenziós ismeretátadást, valamint a hatékonyabb környezeti nevelést célozza meg. A moduláris szerkezetet több mint 100 önkéntes bevonásával építették Füzesabonyban.
A fenntartható, papíralapú csomagolási megoldások vezető szállítója, a DS Smith elkötelezett a környezetünk és a közösségek támogatása mellett. A vállalat 2020-ban indította útjára az ökotanterem kezdeményezést. Idén a harmadik intézményt, a Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és AMI-t segítette egy alternatív tér kialakításával. Ahogyan a korábban megépült két ökotanterem esetében is, a DS Smith Jótékonysági Alapítványa nyújtott pénzügyi alapot a projekt megvalósulásához, ebben az évben közel 10.000 fontot. Az akciót a helyi önkormányzat szintén támogatta. Az építési munkálatokban több mint 100 önkéntes vett részt.
A programban a DS Smith szakmai partnere a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóépülettervezési Tanszéke, amelynek hallgatóival és oktatóival a kezdetektől fogva együtt dolgoznak, így most a füzesabonyi iskola esetében is. Az építész hallgatók a diákokat, tanárokat és szülőket bevonva, igényeiket megismerve alkották meg terveiket. A munka során a legfőbb kihívást a többfunkciós, variábilis, a gyermeki fantáziát megmozgató téralkotás jelentette. Az idei pályaművek közül a TérTisz koncepció valósult meg.
A nyertes szerkezet megálmodóinak, Nagyhegyesi Eszternek, Papp Zoé Beátának és Virág Verának a célja az volt, hogy a gyermekek ne egy szokványos tanteremként kezeljék az építményt; a saját képzeletüknek megfelelően akkor is maximálisan ki tudják használni, ha nem tanulási célzattal veszik igénybe. Ennek érdekében egy többdimenziós, moduláris szerkezetet terveztek, amely számos funkciót betölt, ahogyan a neve is a jól ismert Tetris játékra, az elemekből történő építkezésre utal. Középen körbe lehet ülni az alacsonyabb dekkeken, ha pedig csoportmunkában szeretnének egymástól külön dolgozni a diákok, feljebb kapaszkodhatnak, ahol asztalszerű részeket alakítottak ki számukra. Az építész jelöltek a magasabb részeken olyan deszkaburolatot, mellvédet helyeztek el, amelyekre idővel növényeket futtathatnak fel, illetve néhány blokkra már most magaságyásokat telepítettek.
A szerkezet alapját a faanyag adja, hiszen fő szempont volt a természetes anyagok használata, valamint az építési hulladék minimalizálása. Utóbbi megvalósításának egy leleményes és stílusos megoldása, hogy a felesleget felhasználva még egy design helyet kapott az iskolaudvaron a Rádűlő/Ráülő, ami kültéri bútorként értelmezhető. A szabad térformálásra lehetőséget adó kisebb elemek Forgács Kata, Herman Csilla és Nagy Kamilla nevéhez köthetők.
„A projekt több szempontból is különleges: kis léptékű, ugyanakkor hatalmas szabadságot ad, emellett pedig a hallgatóknak egy kísérleti műfajban enged teret a kibontakozásra. Ezenkívül megtapasztalják, hogy milyen érzés egy megrendelővel közvetlenül és szorosan dolgozni, érezni az örömöt, a szeretetet. Ezeket a tapasztalatokat és benyomásokat nem lehet tankönyveken vagy tanórákon keresztül átadni. A TérTisz rendkívül jó struktúrával rendelkezik, ami beindítja a gyermekek fantáziáját, és ami lényeges szempont volt, önkéntesekkel is könnyen megvalósítható a kivitelezése. Egy nyitott rendszer, ami szabadon bővíthető a gyermekek igényei alapján, és napvitorlákkal is kiegészíthető. De az is a gyerekek bevonódását segíti, hogy a magaságyásokba ültetendő növények kiválasztásában és gondozásában is részt vesznek” – emelték ki Dankó Zsófia DLA, Sugár Péter DLA és Péteri Zsolt, a BME Lakóépülettervezési Tanszék oktatói.
Az építész karon és a tanszéken számos kurzus foglalkozik a környezetkímélőbb technológiával, az előregyártással, ezen belül is a moduláris építészettel. Ökológiai lábnyomunk csökkentése, környezetünk megóvása érdekében egyre nagyobb figyelem irányul az előregyártásra, a modularitásra.
Az egyetem oktatói idén a 2023/2024-es tanévben két féléves tantárgyként hirdették meg az ökotanterem tervezését, ami a közösségi participatív munkával új értelmezést kapott: a diákok és a pedagógusok elképzeléseit és vágyait workshopokon keresztül mérték fel a hallgatók, a pályaművek értékelése is a későbbi felhasználók bevonásával történt.
A leendő szakemberek érdeklődése egyre inkább az olyan egyetemi feladatok, aktuális és jelentős építészeti problémák felé fordul, amelyek valóságos helyzetekben teszik próbára tervezési tudásukat. Egy ilyen projektben való részvétel által a hallgatók olyan új ismeretekkel, tapasztalatokkal, készségekkel gazdagodhatnak, amelyeket a hagyományos egyetemi oktatás keretében nincs lehetőségük elsajátítani.
Az egyetem kisléptékű, környezettervezési építészeti feladatokon, pályázatokon és saját kezű kivitelezésen keresztül érzékenyíti őket, hívja fel az önkéntes munka fontosságára a figyelmet, hogy a közösségi, társadalmi felelősségvállalással átéljék a másoknak való segítségnyújtás érzését. A komplex, tervezési és megvalósulási folyamat során rengeteget lehet tanulni, a csapatmunka pedig egy életre szóló tapasztalatot jelent a hallgatók számára.
„Füzesabonyi gyárunk üzleti szempontból kiemelt szerepet tölt be a vállalat életében. Szerettük volna megmutatni, milyen fontos számunkra Füzesabony, az itt élők, továbbá az itt végzett munka a DS Smith életében. A projekt alkalmat teremt arra, hogy szélesebb körben megismertessük filozófiánkat, gondolkodásunkat, segítsük a környezettudatos, körforgásos gazdaság szerinti szemlélet elterjedését, elmélyítését, támogassuk a közösségeket. Ám ezen túlmenően az is a célunk, hogy aktivizáljuk és megmozgassuk őket, ezért is építettük a projektet tudatosan az önkéntességre, hogy a résztvevők megérezzék a közös tenni akarás erejét, ami egy zöldebb, egészségesebb jövő kulcsa” – tette hozzá Szabó Levente, a DS Smith Packaging Hungary Kft. ügyvezetője.
2024. szeptember 26. 10:11
Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.
otthon.hu © 2025 – minden jog fenntartva
Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás Játékszabályzat