A pillangók földjén
Eszter és Zoltán egy véletlennek köszönhetően szerettek bele a juhar¬fáktól övezett vidéki imaházba, amelyben fantáziát láttak egy családi ékszerdoboz kialakítására. Ahol a gyerekeikkel idilli környezetben, a városhoz közel, mégis vidéken élnek.
A XIX. század végén felhúzott vályog-épület hosszú évekig baptista imaházként működött. Később leromlott állapotából egy építész tette újra lakhatóvá, és jól használható tereket, szép külsőt adott neki. Ebbe szeretett bele a lakberendező Eszter, és férjével egy nap alatt elhatározták, hogy a kis zsákfaluban telepednek le. Részletekben gazdag otthont alakítottak ki, amelynek fontos tartozéka az izgalmas és jól használható kert is.
MI VOLT ITT RÉGEN?Az imaházban a szószék ott állt, ahol most az étkező van, a nappali helyén lévő padokat pedig a gyülekezet töltötte meg valamikor. Mivel ebbe a helyiségbe egy könnyed kanapét szerettek volna a háziak, ezért téglázott lábakon álló, fából készült padot építettek, melyhez méret re vágott szivacsokból varrtak párnákat.
ANTIKOLT KONYHA MODERN TECHNOLÓGIÁVALA kőből épült házhoz rusztikus megjelenésű konyhát terveztek. Miután azonban régi fa alapanyagot csak nehezen és drágán tudtak volna vásárolni, inkább új, tömör tölgyből készített konyhaszekrényajtók mellett döntöttek a tulajdonosok.
A felület antikolására Eszter és az asztalos mester közösen kidolgozott egy módszert, amelynek köszönhetően az ajtók szúette külsőt kaptak, míg a bútorbelsőt a legkorszerűbb sínrendszerrel szerelték fel.
KŐFALAKKAL ÖVEZETT ÁGY A hálószobánál az volt a koncepció, hogy minél több természetes anyag legyen benne, ezért kővel burkolták a ház végfalát. A kő struktúráját dekorációs és surló¬fényes világítással hangsúlyozták, a nagy kőfelületet pedig lágy esésű, fehér tex¬tíliákkal és fehérre festett gerendákkal szelídítették. Az egyszerű, modern vonalú ágy elé fekete-fehér marhabőrt terítettek.
GYÜMÖLCSÖSTÁLBÓL KÉZMOSÓA merész, fekete fürdőszobát Eszter egy saját maga által kikísérletezett festési, falazási technikával alakította ki. A mosdópult feletti fal egészét borító tükröt hátulról LED-sor világítja meg, a mosdó pult alól pedig egy oda beépített izzósor nyújt hangulatos fényt. A Franciaországban vásárolt hatalmas, ezüstszínű gyümölcsöstálból lett a kézmosó, mellette – a kevés természetes fény miatt – látványos műorchideák sorakoznak, a mosdóhoz hasonló, ezüstszínű tálakban.
A SUSZTERT CIPŐJÉRŐLEszter gyerekszoba-tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó lakberendező, Rézi és Zozi szo bája is magáért beszél. Amikor tavaly nyáron végre sor került a birodalmuk átalakítására, a testvérek még a parkettázásban is segítettek édesapjuknak, Zolinak. Korábbi magasított fenyőágyukat és egyéb bútoraikat közösen átfestették fehérre.
Ha többet olvasnál Eszter és Zoltán otthonáról, keresd az Otthon szeptemberi számában.
Torma Beatrix cikkéből
Styling: Torma Beatrix
Fotó: Imre Barnabás
2010. augusztus 26. 0:08
Legnépszerűbb témák
Hírek
Hangolódjunk az ünnepekre!
Karácsonykor több időt töltünk otthon, vendégeket várunk, ezért érdemes a lakásunkat is kicsit felkészíteni erre az időszakra. Lehet, hogy egy-két ...
EZT IS Ajánljuk
Praktikus ötletek
Tippek függöny választáshoz
Sok fejtöréstől kímélhetjük meg magunkat, ha függönyválasztás előtt végiggondoljuk a legfontosabb dolgokat: színek, minták, méretek, funkció. Most ...
Stílusos otthonok
A varázslatos lila
Természetes, hogy otthon kedvenc színeinkkel vesszük körül magunkat, bár a divat is nagymértékben befolyásolhatja döntésünket. Nem árt azonban tudni ...
Inspiráló helyiségek
A hétköznapok ünnepélye
Ha lakást keresünk, többnyire jobban örülünk egy szépen felújított otthonnak, amelybe egy gyors tisztasági festés után máris be lehet költözni. Nagy ...