hirdetés
hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés
hirdetés

A hétköznapok ünnepélye

A hétköznapok ünnepélye

Ha lakást keresünk, többnyire jobban örülünk egy szépen felújított otthonnak, amelybe egy gyors tisztasági festés után máris be lehet költözni. Nagy Rita győri lakberendező azonban éppen az ellenkezőjére vágyott – olyat szeretett volna, amelyik eléggé lelakott ahhoz, hogy kihívást jelentsen, és amit újjáteremtve saját ízléséhez és igényeihez igazíthat.

A Győr belvárosától tízpercnyi sétára található, akkor még igen siralmas állapotban lévő kétszobás lakás nemcsak ideális elhelyezkedésével dobogtatta meg Rita szívét - aki így akár gyalog is villámgyorsan beér a stúdiójába reggelenként -, hanem tájolásával is. A nap ugyanis reggeltől estig körbejárja a régi, tégla építésű társasház lakásának minden zugát: reggel a hálószobát, napközben a nappalit árasztja el fénnyel, délután pedig a fürdőt ragyogja be sugaraival. Bár a beosztás nem volt ideális, a lehetőség megvolt benne, hogy remek, kétszemélyes, modern otthon váljon belőle. Megfordították a bejárati ajtó nyílását, az eredetileg két különálló szobát összenyitották - ide került az egyterű konyha-étkező-nappali hármasa -, és hogy a tér még világosabb legyen, a parapetes erkélyajtót hatalmas, tolóajtós, egész falat betöltő üvegablakra cserélték. A régi konyha helyét most a hálószoba foglalja el, ahonnan az új elrendezés szerint a fürdőszoba is nyílik.

Csillárhoz a lakást

Rita tiszta lappal indult, nem hozott régi bútort, tárgyat magával, így semmilyen megkötés nem akadályozta a tervezésben. Egyetlen kiindulási pont volt csupán, amit mindenképpen bele akart illeszteni az új lakásba. Már évekkel az ingatlan megvásárlása előtt kinézett magának egy gyönyörű, olasz, bronzszínűre festett Vistosi Minigiogali üvegcsillárt, ami egészen lenyűgözte, amióta csak meglátta egy katalógusban. Ehhez igazította aztán az egész lakás hangulatát, stílusát és színvilágát.



Konyha a szobában

Ritáról sok minden elmondható, de az, hogy otthonülő típus lenne, semmiképpen. Korán reggel indul, későn ér haza - tipikus rohanó életmódot folytatnak a párjával együtt. Főzni legfeljebb csak hétvégenként van ideje, a nappalival egy térben kialakított konyhában tehát nem folyik nagyüzem, de nem is ez volt az elsődleges cél a tervezésekor. Bár kényelmes, minden kézre esik benne, a konyhabútor alig érzékelteti funkcióját, sokkal inkább a nappali része. Az alul matt fehér frontokat sötétbarna felső és oldalsó elemek fogják közre, mögötte az egész falat terméskő mozaikkal burkolták - igazán impozáns látvány.



Kényeztető fényűzés

A lakás intim zónája, azaz a háló és az innen nyíló fürdőszoba budoár hangulatához jól illenek a sötét színek, a puha tapintású anyagok, textilek. Sötétbarna, steppelt, bőr ágyvéggel készült az éjjeliszekrényekkel egybeépített franciaágy, ami mögé gipszkarton előtétfalat húztak - benne hosszú, keskeny falfülkével. Drapp árnyalatúra festették a belsejét, magát a falat pedig a nappaliéval megegyező mintázatú, de sötétebb tónusú tapétával burkolták.



Pannonhegyi Katalin cikkéből
Fotó: Székely Péter

Ha többet olvasnál Rita otthonáról, keresd a folytatást az Otthon januári számában.

2012. december 20. 9:12



hirdetés
Legnépszerűbb témák
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Stílusos otthonok
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Két lakás összenyitásával született meg az a nagyvonalú otthon, amelyhez egy különleges télikert is tartozik. Ennek köszönhetően pedig beköltözött a ...

Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Kislakás
Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Már kapható az újságárusoknál és a praktikawebshop.hu oldalon az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma. Ezúttal a galériás megoldások ...

Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Bútorok
Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Az unalmas fehér és szürke kanapék ideje lejárt, most a kék ülőbútorok hódítanak. Mutatjuk, hogyan érdemes elrendezni és dekorálni körülöttük a ...




EZT IS Ajánljuk
Otthon, az ötletek tárháza
Inspiráló helyiségek
Otthon, az ötletek tárháza
92 négyzetméter egy régi, belvárosi házban, két erkély, impozáns belmagasság és hagyományos térszerkezet. Nagyjából ezen adottságokkal ...

Szellem és kellem
Inspiráló helyiségek
Szellem és kellem
Házigazdánk városi ember, mégis a természet közelségét kereste. Amikor meglátta ezt a villát, a hatalmas kert, a vele közvetlen kapcsolatban álló ...

Így rendezd be a konyhádat: praktikus tippek tervezéshez
Inspiráló helyiségek
Így rendezd be a konyhádat: praktikus tippek tervezéshez
Ahhoz, hogy a sütés, főzés és egyéb munkálatok gördülékenyen menjenek és minden kéznél legyen, a konyhát háromféleképpen érdemes elrendezni: ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek