hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Modern oázis a város szívében

Modern oázis a város szívében

A design kortalan, és azzá teheti a belsőépítészetért, művészetekért rajongókat is. Ezt bizonyítja, hogy a nagyvonalú, hófehérben is otthonos, modern lakást egy nyugdíjas házaspár maga alakította ki Budapesten. Nem szokványos koncepciójuk érdekében mindent felforgattak.

 

Ahonnan más legszívesebben menekülne, mert lehangolják a lelakott terek, a megkopott burkolatok és a szürke falak látványa, ott Margit és Géza szinte lázba jönnek. Mást lát a szemük, és mást súg a megérzésük, mint az emberek többségének. Így vette kezdetét ennek a budai polgári lakásnak a tökéletes újragondolása is, amelynek falai között korábban egy kézműves műhely működött. „Körbesétáltunk, és áradt a fény ebbe a saroklakásba. Nyolc ablak öleli körbe a helyiségeket: egyik oldalról picit a Dunára, a másikról pedig a Szent Erzsébet templomra lehet rálátni” – emlékszik vissza Margit az első benyomásokra. Gyorsan döntöttek, és rögtön neki is láttak a tervezésnek. „Nyugdíjas éveink egyik legnagyobb ajándékaként éljük meg a mostani életvitelünket, mivel választott hazánkban, Belgiumban és Magyarországon is otthon érezhetjük magunkat.” Itt ráadásul a belsőépítészetben és a lakberendezésben újra felfedezték azokat a kreatív energiákat, amelyek mindig is hozzátartoztak az életükhöz. Margit textilművész, Géza pedig bírósági tisztviselői munkája mellett kurátorként tevékenykedett Luxembourgban. Innen ered az a sajátos szemlélet, amelynek köszönhetően újszerű megközelítésben gondolkodnak a térről és annak átalakításáról is.

 

Szöveg: Füzesi Zsuzsa

Fotó: Imre Barnabás

Styling: Horváth Vera

A teljes cikk az OTTHON magazin novemberi lapszámában olvasható.

 

2015. október 20. 9:35



hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legnépszerűbb témák
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Hírek
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Harmincegy elhivatott szakember munkáját ismerték el a Kuckóhősök Díjátadón. Az esemény célja, hogy reflektorfénybe állítsa azokat, akik nap mint nap ...

Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
Kert, növény
Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
A jó idő beköszöntével a kültéri terek újra az otthoni élet középpontjába kerülnek.


hirdetés


EZT IS Ajánljuk
Kreatív duplázás 21 négyzetméteren: egy rusztikus stílusú kislakás
Kislakás
Kreatív duplázás 21 négyzetméteren: egy rusztikus stílusú kislakás
Pest egyik központi kerületének nyüzsgésében nyújt menedéket az a különleges hangulatú lakás, amelyet Hargitai Mónika lakberendező izgalmas térnyerő ...

Főszerepben a kék: galériás kislakás Budapest központjában
Kislakás
Főszerepben a kék: galériás kislakás Budapest központjában
A kis alapterület nem szabott határt a fantáziának ennek a kislakásnak a berendezésekor, az enteriőr alapját a kék szín, egy retró hűtőszekrény és ...

Rózsás hangulatban: franciás sikk egy budai otthonban
Stílusos otthonok
Rózsás hangulatban: franciás sikk egy budai otthonban
Az angol és francia otthonok eleganciájára vágytak Andrásék, melyet a budai várbéli lakásban ívelt vonalakkal, virágos kárpitokkal és tapétákkal, ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek