hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Napsugaras hangulatban

Napsugaras hangulatban

A hatvanas években épült budai társasházban minden szögletes, szimmetrikus és geometrikus. Ezt hangsúlyozza Orsi lakásának belsőépítészete is, ahol azonban a napsárga bőkezű alkalmazása barátságossá teszi a letisztult formákat.

A Naphegy oldalában álló társasház egyik földszinti, kertkapcsolatos lakását örökölte meg nagyszüleitől Milesz-Nagy Orsolya, miután úgy döntött a család, hogy nem adják el a kivételesen jó helyen lévő ingatlant. Orsi a saját ízlése szerint újította fel új otthonát, így tehát tulajdonos és tervező is egy személyben, sőt a kivitelezést is ő vezényelte le.

_MG_9406_1_OK.jpg

Az épületben minden szögletes és szimmetrikus, az egymás fölötti lakások tökéletesen egyformák. Ez inspirálta a felújítást is, aminek során azt tartották szem előtt, hogy a geometrikus tereket – habár mindent szétbontottak – valahogy mégis megőrizzék. A kivitelezés számos, nem túl kellemes meglepetést tartogatott, hiszen a hatvanas évekre általánosan nem volt jellemző a jó minőségű építkezés. „Megnehezítette a dolgunkat az is, hogy nem maradt fenn részletes terv a lakásról. Nem voltak közműtervek sem, ezért csak akkor derült ki, hogy hol futnak a csatornavezetékek, amikor kibontották a falakat” – meséli Orsi. „Elmentünk hát az Országos Levél- és Tervtárba, hátha maradt fenn valamilyen dokumentum, de nem találtunk ilyet.” Rábukkantak viszont annak az 1920-as években épült villának a homlokzati rajzára, ami valaha a társasház helyén állt. Ezt egy építészhallgatóval újrarajzoltatták, és vászontapétát nyomattak belőle, ami most a nappali falát díszíti.


Galériához klikk a képre!

„A lakás alaphangulatát illetően az első dolog, ami kialakult bennem, az volt, hogy a fő felületek beton hatásúak legyenek” – mondja Orsi. A kivitelezés során még az is felvetődött, hogy betonpadlót öntessenek, ám ezt elvetették, és inkább a beton hatású, fózolt vinyl padló mellett döntöttek. A szürke rideg hatását viszont játékos elemekkel és puha textíliákkal szerették volna oldani. Erre szolgál a napsárga szín nagyvonalú használata is, valamint a fa hatású bútorfrontok alkalmazása. Átgondolt tervezéssel a lakás rossz adottságát is az előnyére formálták Orsiék.

_MG_9753_1_OK.jpg

Pontosan középen húzódik egy használaton kívüli kémény meg egy szellőzőcső, amit nem lehetett elbontani, ezért félre kellett tenni az eredetileg tervezett teljes „open floor” elképzelést. A kényszerűségből megtartott oszlopot körbeépítették bútorral: a nappali felől így látványos tárolóhely alakult ki, a konyha felől pedig a gépeket rejtő toronyszekrényeket építettek. A kompromisszumokból ma már semmit sem érezni, a kislakás kényelmes és barátságosan hívogató.

Szöveg: Hoffmann Nóra Fotó: Illés Kata Styling: Horváth Vera

2019. november 4. 13:42

CÍMKÉK: fiatalos


hirdetés
Legnépszerűbb témák
Fókuszban a tér: Megjelent az OTTHON magazin szeptemberi száma!
Hírek
Fókuszban a tér: Megjelent az OTTHON magazin szeptemberi száma!
A nevetéssel, élményekkel teli nyári hónapok után beköszöntő szeptember leginkább a feladatokról szól, és hogy újra felvegyük a hétköznapok ritmusát. ...

Mennyit tudsz a beporzókról? Ha ők nem lennének, sok finomságtól örökre elbúcsúzhatnánk…
Kert, növény
Mennyit tudsz a beporzókról? Ha ők nem lennének, sok finomságtól örökre elbúcsúzhatnánk…
Virágról virágra szállnak, miután felébredtek hosszú téli álmukból. A beporzók látványa örömmel tölti el minden kertbarát szívét, de szerepük ...

Csökken a stressz, nő a tér: egy pont a lakásban, amit érdemes mindennap rendbe tenni!
Megoldjuk
Csökken a stressz, nő a tér: egy pont a lakásban, amit érdemes mindennap rendbe tenni!
Mindannyiunk lakásában akad egy olyan pont, amit a szakértő szerint mindennapi szinten érdemes rendben tartani, mert így csökkenthetjük a ...




EZT IS Ajánljuk
Hazai design, falburkolatok világszínvonalon
Átalakítás
Hazai design, falburkolatok világszínvonalon
Fából készülnek a gigantikus méretű 3D falburkolatok, amelyek a világ egyre több országában aratnak sikert. Egy hazai manufaktúra minőségi terméke ...

Egyszerű és letisztult: dekorálj fehérrel karácsonykor
Dekor
Egyszerű és letisztult: dekorálj fehérrel karácsonykor
Karácsonykor bátran dekorálhatsz egyetlen színnel: a végeredmény harmonikus, letisztult enteriőr lesz, a tér pedig kiegyensúlyozottá, nyugodttá válik ...

Porték befejezve
Dekor
Porték befejezve
Az Ogilvy Chicago reklámügynökség a Kiwi cipőápolási termékeket forgalmazó cég számára készítette az alábbi kampányt, ami egyáltalán nem meglepő ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2025 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek