hirdetés
hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés
hirdetés

Sikkes budai otthon

Sikkes budai otthon

A szürke és a fehér eleganciája, a helykihasználás legmagasabb foka és a tökéletesen megválogatott kiegészítők egy csodás, budai otthonban.

Errefelé nyaralt gyermekkorában a nagyszüleinél, majd az élet később ismét ide sodorta. Katalin évekig dolgozott Budának ezen a részén, ahonnan a város karnyújtásnyira van, ugyanakkor ez a terület egy igazi zöld sziget. Magától értetődő volt, hogy amikor lakást kezdett keresgélni, még 2004-ben, itt a közelben nézett körül elsőként. „Nagyon megtetszett a lakáshoz tartozó óriási terasz, a nagy belmagasság és a hatalmas ablakok” – emlékszik vissza Katalin. „A beköltözésnél csak egy kisebb felújítást végeztünk, ám tavaly úgy éreztem, eljött az ideje a teljes renoválásnak.” Katalin elsősorban az ebédlő-nek szeretett volna új funkciót adni, mivel leginkább csak átjáró volt a konyha és a nappali között. „Szinte soha nem ültünk itt le sem a fiúkkal, sem nagyobb társasággal. Valójában mindig a konyhában ettünk.” Pedig az ebédlőasztal már rendelkezésre állt – akkor még barnában, csak később festették át fehérre. 


Galériához klikk a képre!

„A másik nagy vágyam egy konyhasziget volt, amit az átalakítás során szintén sikerült megvalósítani.”
Katalin az egyik legjobb barátnője nővérét, Szakonyi Zsuzsanna lakberendezőt bízta meg a lakás újragondolásával. Mivel már látta a szakember korábbi munkáit, úgy érezte, nagyon hasonló az elképzelésük az elegáns, mégis élhető terekről. „Mindketten nagyon szeretjük a fehér színt, ez volt a közös kiindulási pont, így például az eredeti hajópadlót lecsiszoltattuk és fehérre festettük. Talán meglepő, de két fiúgyerekkel is abszolút kezelhető, egyáltalán nem kényes ez a felület.”

Istenhegyi_print_022_ok.jpg
A berendezés bővelkedik praktikus megoldásokban. Mivel a hálószobák a tetőtérben kaptak helyet, a ferde falak miatt csak kimondottan ide tervezett, egyedi bútorok jöhettek szóba, így tudták a lehető legjobban kihasználni a helyet. Ilyen Katalin hálószobájában a beépített szürke szekrény, vagy a nagyfiú, Berci birodalmában az ágy, amelynek hátuljában egy plusz matrac is elfér, ha valamelyik barátja hétvégére vendégségbe jön. A konyhaszekrény is fehér színű lett a földszinten, háttérként azonban karakteres fekete-fehér cementlap burkolatot kapott. A sziget azonnal beváltotta a hozzá fűzött reményeket: amíg Katalin a reggelit készíti, a fiúk a pult mellett üldögélnek, és esténként, amikor vacsorát főz, Andris biztosan itt írja a leckéjét. Katalin a nappali kandallót imitáló beépítése mellett a lakásnak ezt a részét szereti a legjobban, de a nagyobb étkezésekhez már az ebédlőben terítenek. A szürke különböző tónusai mellett megjelenő fehér felületek és a praktikus, jól használható terekben felbukkanó finom mintázatok összességében a kortárs eleganciához állnak a legközelebb, amivel a család minden tagja elégedett.  

Szöveg: Ványik Dóra Fotó: Kövesdi Réka

2019. szeptember 23. 17:25

CÍMKÉK: budai


hirdetés
Legnépszerűbb témák
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Stílusos otthonok
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Két lakás összenyitásával született meg az a nagyvonalú otthon, amelyhez egy különleges télikert is tartozik. Ennek köszönhetően pedig beköltözött a ...

Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Kislakás
Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Már kapható az újságárusoknál és a praktikawebshop.hu oldalon az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma. Ezúttal a galériás megoldások ...

Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Bútorok
Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Az unalmas fehér és szürke kanapék ideje lejárt, most a kék ülőbútorok hódítanak. Mutatjuk, hogyan érdemes elrendezni és dekorálni körülöttük a ...




EZT IS Ajánljuk
Teljesen megújulva nyit újra a Centrál Kávéház: fotók
Hírek
Teljesen megújulva nyit újra a Centrál Kávéház: fotók
A bordószínű bőrpamlagok, csillogó fapadló, klasszikus kávéházi márványasztalok mellett egyedi tervezésű elemek, zöldnövényzet és izgalmas ...

Sokoldalú falrendszer
Dekor
Sokoldalú falrendszer
Bútor vagy burkolat, esetleg kiegészítő? A Helix egy olyan egész falakat beborító moduláris rendszer, ami ha kell mindhárom funkciót el tudja látni, ...

Fényszobor otthonra
Világítás
Fényszobor otthonra
Elegáns világító test, ami mégis leginkább egy űrkabinra emlékeztet. Nem hétköznapi design két fiatal tervezőtől. 








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek