hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Otthon a nagyvárosban

Otthon a nagyvárosban

Kertes házból költözött az újlipótvárosi műemlék házba Tötős Mária lakberendező a családjával. Budapest Brooklynjában most már a három cseperedő kamasz és a szülők is otthon érzik magukat.

A  költözéssel nemcsak a gyerekek kerültek közelebb a középiskolához, de Mária is a Bajcsy-Zsilinszky úti bútorstúdiójához. „Három órát spórolok meg naponta azzal, hogy nem kell ingáznom a munkahelyemre. Hosszú idő óta most először érzem azt, hogy újra elég időt fordíthatok a családomra. Mindehhez az új otthonunkat egy műemléki védelem alatt álló házban tudtuk kialakítani, ami szintén különlegessé teszi a hétköznapokat.” Avatatlan szem talán észre sem veszi, hogy a felújítás a lakás külső nyílászáróit is érintette: bár az új ablakok megszólalásig hasonlítanak az eredetire, viszont kiszűrik az utca zaját. A beltéri ajtókhoz azonban ragaszkodtak, mert a nagy-polgári stílus védjegyét látták bennük.


Galériához klikk a képre!

„Ennek a lakásnak a nagy belmagasság a legfőbb erénye – folytatja Mária –, ami engem kimondottan inspirál.” Míg a nappali és a két szoba megőrizte funkcionális elrendezését, a konyha és a fürdőszoba falait áthelyezték. Emiatt az impozáns konyha és az étkező vált a lakás leghangsúlyosabb részévé, ahol az anyagválasztás és a színvilág is a természetességet hangsúlyozza. „Kezdettől fogva biztos voltam abban, hogy fehér falakat és fehér bútort szeretnék, ez azonban túlságosan steril lett volna. Annak érdekében, hogy elérjem azt a modern természetességet, amire vágytam, végül a szürke és a homokszín mellett döntöttem.” Ebből a megfontolásból választották a fát is kiegészítő anyagként. Az asztalosok háromdimenziós falburkolatot készítettek, ami strukturált felületet és mélységet ad a térnek. „Lépcsőburkolatként árusított faanyagot használtak hozzá, ami tartós, így még hosszú évekig dísze lesz a lakásnak.” 


Galériához klikk a képre!

A fürdőszobákba háromdimenziós, hullámsávos csempét választottak Máriáék, hogy megtörjék a síkokat, és mozgalmasabb legyen az összhatás. Az izgalmas, egyedi és modern burkolatok mellett helyenként azért megőrizték az eredeti parkettát. „Mivel a gyerekeink már tinédzserek, meg aztán egy nyüzsgő nagyváros közepén élünk, szerettem volna az indusztriális stílust is megjeleníteni az otthonunkban” – mutatja Mária a lakás több pontján is feltűnő ipari hatású lámpákat és függesztékeket. De a tárolás is a legfőbb szempontok között szerepelt. „Szeretem, ha mindennek megvan a helye, és nem vágyom rá, hogy túlzottan szem előtt legyenek a dolgaink. Ezért több gardróbot is elhelyeztünk a lakásban.” Mária otthona akár a bemutatóterme is lehetne, hiszen többnyire saját tervezésű és gyártású bútorokkal rendezte be a helyiségeket, hogy otthonos 
és stílusos legyen, ugyanakkor példás rend uralkodhasson. 

Szöveg: Hoffmann Nóra Fotó: Székely Péter Styling: Horváth Vera

2019. október 3. 16:22

CÍMKÉK: belváros budapest


hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legnépszerűbb témák
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Hírek
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Harmincegy elhivatott szakember munkáját ismerték el a Kuckóhősök Díjátadón. Az esemény célja, hogy reflektorfénybe állítsa azokat, akik nap mint nap ...

Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
Kert, növény
Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
A jó idő beköszöntével a kültéri terek újra az otthoni élet középpontjába kerülnek.


hirdetés


EZT IS Ajánljuk
175 program, 10 város, 1 fesztivál: így mutatja meg magát idén ősszel a design világa!
Hírek
175 program, 10 város, 1 fesztivál: így mutatja meg magát idén ősszel a design világa!
Kreatív energiából idén sem lesz hiány: a Budapest Design Week 22. alkalommal hódítja meg az őszt. Ha szereted a különleges tárgyakat, inspiráló ...

Az agglomerációban is csökkentek az ingatlanárak
Hírek
Az agglomerációban is csökkentek az ingatlanárak
Megérkezett az árak csökkenése a főváros egyik legkeresettebb és legdrágább agglomerációs övezetébe. Az északnyugati szektorban az átlagos ...

Ezek most a legélhetőbb városok Magyarországon
Hírek
Ezek most a legélhetőbb városok Magyarországon
Egy friss felmérés alapján kiderült, melyek most a legélhetőbb települések az országban.








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek