Álomotthon Szegeden

Mint minden szegedi kisgyermek, Éva is hamar megismerte szeretett városának történelmét, és gyakran tűnődött azon, milyen titkokat őrizhetnek az épületek falai. Nem csoda, hogy felnőttként és lakberendezőként szívvel-lélekkel vágott bele álmai lakásának felújításába.

Kevés embernek adatik meg, hogy olyan lakásban éljen, amilyenről gyerekkorában álmodozott. Évát és férjét nem egy új és modern lakás vonzotta, éppen ellenkezőleg: a szegedi Párizsi körút egy 1896-ban épült házának felső szintjén található kereskedőlakás tetszett meg nekik.

Már korábban kibérelték a földszinten található üzlethelyiséget, és amikor felettük a saroklakás eladóvá vált, megragadták a lehetőséget. „Szeged belvárosa a nagy árvíz után teljesen átalakult. Az 1880-as évek elején, mindössze négy esztendő alatt újjáépítették, a munkálatok pedig tovább folytatódtak a millenniumra készülve. A nagykörutat is ebben az időszakban alakították ki, az egyes szakaszokat pedig a segítséget nyújtó európai fővárosok után nevezték el” – meséli Éva a környék történetét.

Galériához klikk a képre!

Aki ilyen régi házban szeretne lakni, annak el kell fogadnia, hogy a terek arányain és a belmagasságon nem könnyű változtatni. Éva lakberendezőként pontosan ismerte a lehetőségeket és a korlátokat is. „A lakást többször átalakították a múltban. Volt, amit megtartottunk, de volt olyan módosítás, amit inkább elvetettünk.” Egy korábbi leválasztás eredménye volt például az előszobából nyíló félszoba. Hajdan ez a két helyiség valószínűleg egybefüggő tér volt, a házaspár azonban szívesen meghagyta, és vendégszobává alakította a kisszobát. A szemben nyíló fürdőszoba funkcionális elrendezésén szintén nem változtattak.

Az ötvenes években, a nappali-konyha-étkező teréből leválasztottak egy konyhát, Éváék az átalakítás során azonban ezt a közfalat kivették, s így helyreállították az eredeti arányokat. Szerették volna megtartani az impozáns, közel négyméteres belmagasságot is, azonban a konyhafal bontásakor azzal szembesültek, hogy azt olyan alaposan beágyazták a födémbe, hogy nem lehetett esztétikusan visszajavítani a mennyezetet – hogy tökéletesen sima és egységes lehessen, végül minimálisan leengedett gipszkarton álmennyezetet építettek.
A házaspár tiszteletben tartotta a régi ház építészeti stílusjegyeit. Nagy léptékű, francia halszálkás, olajozott tölgy parkettát raktak le a szobákban, az újonnan készült, ám klasszikus megjelenésű beltéri ajtók ugyancsak a ház egykori szellemét idézik. Éva tulajdonosként és lakberendezőként is igyekezett a szívére hallgatni és a divatot félretéve saját stílusát megteremteni az otthonukban.