hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Katonai járműből alakították ki álmaik otthonát: ilyen lett

Katonai járműből alakították ki álmaik otthonát: ilyen lett

Egy amerikai házaspár egy régi katonai járműből alakította ki otthonát három évvel ezelőtt. Azóta ezzel járják a kontinenst és távmunkában dolgoznak.

Megvalósították álmaikat

Trevor és Kourtney Smithson nem lakókocsit, hanem egy régi katonai járművet alakított át álomotthonná. Az amerikai házaspár már a legelső randiján megbeszélte egymással, hogy mindketten nagyon szeretnének egy aprócska, mobil otthonban vándorként élni. Hamarosan meg is valósították tervüket, 2017 őszén vásároltak egy teherautót, amit aztán nagyjából hat hét alatt élhetővé varázsoltak.

„Persze volt pár nap, amikor megkérdeztem magunktól, hogy mégis mi a fenét csinálunk, de közben tudtuk, hogy ezt akarjuk és a végeredmény nagyon jó lesz” – mesélte a férfi a Yahoo-nak.

Első lépésben eltávolították az autó hátsó részét, amelynek a helyére egy 12 négyzetméteres lakható részt építettek vízvezetékekkel, árammal, zuhanyzóval, mosogatóval, tűzhellyel. A pár távmunkában dolgozik, hétvégente esküvőkre járnak fotózni, a képek utómunkálatait pedig utazás közben végzik, így a megélhetésük is biztosítva van.

OffRoadin TinyHouse | K & Trev (@wazimulife) által megosztott bejegyzés,

Borítókép: Instagram/wazimulife

2020. október 14. 11:10

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legnépszerűbb témák
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Hírek
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Harmincegy elhivatott szakember munkáját ismerték el a Kuckóhősök Díjátadón. Az esemény célja, hogy reflektorfénybe állítsa azokat, akik nap mint nap ...

Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
Kert, növény
Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
A jó idő beköszöntével a kültéri terek újra az otthoni élet középpontjába kerülnek.

hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Pajtából lett rendezvényhelyszín a Balaton-felvidéken
Megoldjuk
Pajtából lett rendezvényhelyszín a Balaton-felvidéken
5 év után elkészült a Káli-medence kapujában található Kisbirtok Kultbázis, amelyet Szabó Andrea családja és párja támogatásával egyedüli ...

Moduláris kanapék: alakítsd át nappalidat pár mozdulattal
Dekor
Moduláris kanapék: alakítsd át nappalidat pár mozdulattal
Modularitás, sokoldalú felhasználási lehetőség, széles színválaszték, egyediség és praktikum. Ez a FEYDOM. Változtasd meg nappalidat egy FEYDOM ...

5 dolog, amit sose javítgass házilag: csökkenti az ingatlan értékét, ha nem hívsz szakembert!
Átalakítás
5 dolog, amit sose javítgass házilag: csökkenti az ingatlan értékét, ha nem hívsz szakembert!
Egy jól sikerült barkácsprojekt akár növelheti is egy ingatlan értékét, ám vannak munkák, amelyeknél a spórolás visszaüthet. A kontár munka ...

Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.

otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek