hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Színhez szóló: egy újragondolt óbudai otthon

Színhez szóló: egy újragondolt óbudai otthon

A kilencvenes évek stílusában épült ház boltívekkel tagolt tereiből mára olyan nyitott otthon vált, mint amilyen nyitott volt Kriszti és családja a különleges megoldásokra. Több szint és szín harmóniájáról mesélnek az enteriőrök.

Újragondolt terek

Mintha egy vadonatúj otthonba lépne, aki meglátogatja Krisztit és családját, pedig egyáltalán nem ilyesmit kerestek, amikor kinézték maguknak Buda zöldövezeti részét. Sokkal inkább egy olyan épületet, amelyet kedvükre alakíthatnak. Így esett a választásuk egy harminc évvel ezelőtt emelt családi házra Óbudán. „Kaptunk hozzá alaprajzot is, és még mielőtt elmentünk megnézni, én már át is terveztem a lenti szintet. Az első elképzeléseim meg is valósultak” – emlékezett vissza a kezdetekre Kriszti, pedig az átalakítás nem volt egyszerű.

otthon1.jpg

Újra kellett gondolni a közösségi tereket, ami komoly gépészeti-statikai kihívásokat tartogatott ahhoz, hogy nyitottabbá tehessék: a konyha helyére került a nappali, innen csak pár lépcsőfok az étkező és a főzőhelyiség szintje. Korábban túl sok fal tagolta a földszintet, de a boltíves ablakok is meghatározták a térérzetet.

Ennek kezelését Krisztiék már szakemberekre bízták. A belsőépítészeti és enteriőrtervezési munkákért felelő Vermes Dóra portfóliójára internetes böngészés közben találtak rá. „Az első pillanatban megvolt az összhang. Olyannyira, hogy már az elején tőlük kapott inspirációs képek között is szerepelt néhány munkám. Abban rögtön megegyeztünk, hogy a konyha köríves fala feldobja a helyet, a többi ívtől azonban megválunk, hogy a kilencvenes évek helyett a modern hangulat domináljon” – mesélte Dóri az OTTHON magazinnak.

otthon2.jpg

Természetes anyagok

A kivitelezővel és statikusokkal folytatott egyeztetések után az ablakokat új áthidalók beépítésével cserélték ki, az étkezőbe a parapetfal elbontásával tereltek fényt, és a hívogató nappaliba is új lépcső vezet. „Krisztiék szeretik a természetes anyagokat, így a kiindulópontul választott és egységesen alkalmazott világos tölgyparkettához egy kontrasztos dió árnyalatot társítottunk” – árulta el Dóri.

otthon3.jpg

A konyha- és fürdőbútornak is ez a sötét tónus kölcsönöz karaktert, és mivel a lakóknak eleve Dóri elegáns enteriőrjei tetszettek meg, rábólintottak a smaragdzöld és a mélykék kiegészítő színek használatára. Akár falon, tapétán vagy textílián tűnnek fel, tulajdonképpen ezekre a markáns tónusokra bízták a hangulatteremtést, épp jó arányban csepegtetve az enteriőrbe. Az újratervezett terek világosak, de személyesek is, és olyan egyedi elemekkel gazdagodtak, mint a faburkolatos fürdőmennyezet vagy a hálószobát őszi színekbe bújtató paneltapéta. „Fontos volt, hogy látványterveken is lássuk, hol fogunk élni, ekkora befektetésnél nem akartam kockáztatni. Így előre tudtam, hogy a végeredmény tökéletes lesz” – mondja Kriszti, aki már biztos lehet benne: nem tévedett.


Galériához klikk a képre!

A teljes cikket keresd az OTTHON 2022/10-es lapszámában.

Szöveg: Patkó Ágnes, fotó: Vikman András, styling: Horváth Vera, enteriőrtervező: Vermes Dóra, Pure Creative Designs

2023. október 18. 6:10



hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legnépszerűbb témák
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Hírek
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Harmincegy elhivatott szakember munkáját ismerték el a Kuckóhősök Díjátadón. Az esemény célja, hogy reflektorfénybe állítsa azokat, akik nap mint nap ...

Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
Kert, növény
Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
A jó idő beköszöntével a kültéri terek újra az otthoni élet középpontjába kerülnek.


hirdetés


EZT IS Ajánljuk
Három mediterrán stílusú otthon
Stílusos otthonok
Három mediterrán stílusú otthon
Téged is elvarázsolnak a dél-európai házak? A szíved folyton melegebb éghajlat felé húz? A következő otthonok tulajdonosai idehaza is megteremtették ...

Bohém világ: egy színes és nőies loftlakás
Stílusos otthonok
Bohém világ: egy színes és nőies loftlakás
Igazi kincset rejtenek Buda szövevényes utcái. Egy régimódi, csigalépcsős lakásból varázsolt színes loftot Réka, aki mindent becsempészett ide, ami ...

A tölgyek árnyékában: egy újraálmodott békési kúria
Stílusos otthonok
A tölgyek árnyékában: egy újraálmodott békési kúria
Még a rekkenő hőségben is hűs árnyat adnak az évszázados fák Bea és Péter újraálmodott otthona körül. Távoli országokban tett utazásaik ugyanúgy ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek