hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Így marad a legforróbb napokon is hűvös a lakás

Így marad a legforróbb napokon is hűvös a lakás

Bármennyire is szeretnénk, a legtöbben nem tudjuk az egész nyarat a vízparton tölteni. Szerencsére egy kis odafigyeléssel az otthonunkból is városi oázist varázsolhatunk, ehhez azonban az évszakhoz – és a hőmérséklethez – kell igazítanunk a lakás berendezését és néhány szokásunkat is. Tenczer Ágnes, az Örs vezér téri IKEA lakberendezőjének tanácsaival élvezni fogod az otthon töltött nyári napokat!

Előzd meg a túlhevülést!

A lakás hűvösen tartásának legegyszerűbb módja, ha eleve megakadályozzuk, hogy túlhevüljön. A megfelelő árnyékolással mérsékelhető az épületbe jutó fény és hő mennyisége, így elkerülhető, hogy a szobák már a kora reggeli órákra felforrósodjanak.

Hővédelem szempontjából a leghatékonyabb védelmet az ablakon kívüli árnyékolók, például a spaletták, redőnyök kínálják, hiszen ezek már az előtt felfogják a napfényt, hogy az elérné és felmelegítené az ablaküveget. Ugyanakkor ma már számos árnyékoló megoldás létezik, ami között mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelőt az öntapadós hővédő ablakfóliától a fényt átengedő dekorfüggönyökön át az akár teljes sötétséget kínáló fénykizáró függönyökig. 

„Egy jól megválasztott sötétítőfüggöny például trendi színeivel tökéletesen fog passzolni a hálószobád hangulatához, és a vasárnap délelőtti gondtalan lustálkodáshoz is ideális körülményeket teremt” – mondja Tenczer Ágnes. „A sötétítést a fénykizáró rolók is megoldják, sőt a cellás rolók méhsejtes szerkezete extra szigetelő réteget rejt magában. Érdemes végiggondolni, hogy melyik helyiségben pontosan milyen megoldásra van szükség, és akár az árnyékolók különböző kombinációt alkalmazni az ablakokon, hogy mindig megfelelő fényviszonyokat és hővédelmet lehessen teremteni.”

ikea2.jpg

Hűvösebb hálószoba

A túlhevült hálószobában nem lehet pihentetőt aludni, ezért fontos, hogy ebben a helyiségben is kellemes legyen a klíma. A légkondicionáló és a ventilátor használata mellett a kora reggeli és késő esti kereszthuzat is érezhetően lehűti a szoba levegőjét, de például a szőnyeg átmeneti feltekerése, a gyapjú vagy gyapjú tartalmú textíliák kerülése is segít hűvösebben tartani a szobát. Helyettük érdemes például lyocel vagy selyemszövésű ágyneműhuzatot használni, mert ezek hűvös tapintása frissítő érzést ad, töltetként pedig nyáron a vékonyabb paplanok, hűsítő betétek használata ajánlott.

„A világosabb színű textilek használata szintén csökkenti a hőérzetet, levegősebbnek, szellősebbnek hat tőlük a helyiség. Az ágytakaró, vagy a díszpárnák huzatának lecserélésével frissebb lehet a szoba.”

Növények kint és bent

A szobanövények párolgása hőt von el a környezetből, jobb lesz tőlük a lakás levegője és látványuk is frissítő hatást kelt. Érdemes azonban egy kis extra figyelmet fordítani gondozásukra a legmelegebb hónapokban. Növényeid meg fogják hálálni, ha egy vízpermetező palackkal időnként átfújod a leveleiket. A balkonon vagy teraszon, erős napsütésben álló cserepesek védelméről pedig egy kinyitható napernyővel tudsz gondoskodni. A keleti, nyugati és déli fekvésű ablakok elé ültetett lombhullató fákkal hosszú távon is javítható az otthon klímája.

ikea3.jpg

Főzés a szabadban

Azon túl, hogy a nem használt elektromos eszközök kikapcsolásával is csökkenthető a fölösleges hőtermelés, a legnagyobb változást a főzési idő csökkentésével, vagy azzal lehet elérni, ha eleve a szabadban főzünk. A friss zöldségekből és gyümölcsökből ilyenkor rengeteg hidegen készíthető étel kerülhet az asztalra, amik a nagy melegben akár még jobban is esnek. Ha mégis főzni vagy melegíteni kell valamit, az indukciós főzőlapok a gáz működtetésű vagy elektromos tűzhelyekkel ellentétben nem melegítik fel a környezetüket, ráadásul a hordozható indukciós főzőlapokkal a balkonon vagy teraszon is megoldható a főzés.

Fotók: IKEA

2023. június 27. 11:10



hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legnépszerűbb témák
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Hírek
V. KuckóHősök - A Köszönet napja: díjazták a gyermekvédelem csendes hőseit
Harmincegy elhivatott szakember munkáját ismerték el a Kuckóhősök Díjátadón. Az esemény célja, hogy reflektorfénybe állítsa azokat, akik nap mint nap ...

Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
Kert, növény
Így válaszd ki a tökéletes kültéri bútorokat 2026-ban: praktikus tippek kerthez, teraszhoz és erkélyhez!
A jó idő beköszöntével a kültéri terek újra az otthoni élet középpontjába kerülnek.


hirdetés


EZT IS Ajánljuk
Bejelentést tett az IKEA: ha ilyen terméket vásároltál, soha többé ne használd!
Hírek
Bejelentést tett az IKEA: ha ilyen terméket vásároltál, soha többé ne használd!
Az IKEA visszahívja az IKEA 365+ HJÄLTE kavaró spatula bizonyos dátumbélyegzővel ellátott darabjait, mert azok nem felelnek meg a migrációs ...

Ikea tuning profi építészektől
Praktikus ötletek
Ikea tuning profi építészektől
Az Ikea bútorok felturbózása olyannyira népszerű műfaj, hogy maga a cég is élt a lehetőséggel, és ezúttal maga kérte fel a kreatív alkotókat, hogy ...

10 éves az IKEA ikonikus termékcsaládja
Hírek
10 éves az IKEA ikonikus termékcsaládja
2014-ben hajtotta végre az IKEA eddigi történetének legnagyobb választékcseréjét, amikor egyetlen éjszaka alatt állt át a FAKTUM-ról a METOD ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek