Fánkok, nem csak farsangra

„Itt a fánk, a forró fánk, tele vele a po…” – versel Jenő, a bohóc Fehér Klára Mi, szemüvegesek című pöttyös könyvében, de nem fejezi be a rímet, mert ő egy jól nevelt fánkárus. Mindig ez a gyerekkori könyvélményem jut eszembe, amikor a fánkok aranybarnára sülve, porcukorral meghintve csak arra várnak, hogy beleharapjunk.

Jenő, a bohóc tudott valamit, de abban is biztos vagyok, hogy az írónő maga is fánkrajongó lehetett. A versike tökéletesen kifejezi a fánk lényegét. Nem lehet neki ellenállni, és aki elkezd falatozni belőle, nem tudja abbahagyni. Lehet szalagos vagy forgács, lehet kelt tészta, de készülhet sütőporral is. Lehet kerek, lapított, gömb alakú vagy absztrakt formájú. Márthatjuk porcukorba, lekvárba, de akár olvasztott csokoládéba is. Szinte minden országnak van egy saját nemzeti receptje, amire büszke: a németeknek a krapfen, az amerikaiaknak a doughnut, a horvátoknak a kroštule, az olaszoknak a cenci, a franciáknak a beignet. Mi pedig a csodálatos szalagos fánkunkra esküszünk, ami természetesen elképzelhetetlen egy kis házi baracklekvár nélkül.

Szöveg, fotó: Neubauer Judit